Berger fohásza
Uram! Úgy intézted az én életem,
hogy harc hevében golyó végezzen velem!
Vietnámi dzsungel forró rejtekén
tífusz, s malária legyen az enyém.
Nem kaptam kiképzést, csak benned bízhatok,
Uram, teremtőm, én élni akarok!
Hisz szabad ösztönt is TE adtál nekem,
Mely arra sarkall, hogy éljem életem!
Hogy hagyhatod azt, hogy két nép harcoljon?
Hogy kiírtsák egymást, és gyűlöljék vakon?
Nem mondhatjuk ki azt, ha valaki fél,
és ez annyiunkat halálra ítél!
Nem mi csináltuk ezt, mégis harcolunk,
és mennyien fogjuk otthagyni fogunk!
Azért, mert ők sárgák? Mi meg fehérek?
Mégis öljük egymást... Tudnám, hogy minek...???
Úgy rémlik előttem, mint egy rémálom,
hogy fel kellett adnom a szabadságom!
Hisz tudtad jól ott fönt: Ez lételemem!
Csak szabadon tudom élni életem!
Behívóm porrá lett, ezt nem tagadom,
hogy elhurcoljanak? Nincs az a vagyon!
Ezért büntetsz most Te? Mert törvényt szegtem?
Nincs már az a csoda, mi menthet engem...
De ha így alakult, csak annyit kérek
(hogyha lehet még alkudozni véled)
Nekem már hiába, nekem nincsen miért,
csak a többieknek mentsed életét!
De én bízom abban, hogy még élhetek,
sőt, talán épségben hazatérhetek!
A másik félnek sose kelljen valljak...
Úgy kérlek, Istenem! Ne hagyd, hogy meghaljak!
/2004. december/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése