20 - level Mark levele

Keletkezés: Itt egy újabb szösszenet a Mark - életműből. Ez a levele. Londonból, a bátyjának.

20 - level, Mark levele

Kedves Dean,
Először is hadd gratuláljak az új kis jövevényhez. Liam Barnes? Fura név, de nagyon szép. Remélem, baba is és mama is egyaránt jól vannak. Milyen érzés apának lenni? Mert be kell, hogy valljam, hogy hiába vagyok nagybácsi, nem érzek semmi változást még. Nyilván, mert nem vagyok ott... Remélem, ha kicsit nagyobb lesz, elhozzátok ide Londonba látogatóba. Nyomatékosan hadd jelentsem ki, hogy eszem ágában sincs hazamenni. Nincsen az a pénz. Vezekelnem kell, és itt tudok a legjobban. Hogy miért? Ezt most nem írom le, mert elfelejteni szeretném. Igaz, itt egyedül vagyok, de Jézus is a pusztába vonult ˝anno Domini˝és ott ő is egyedül volt. (Más kérdés, hogy őt megkísértette a Sátán, és ellenállt, én meg... De hagyjuk. ) És ez még végül is nem is a puszta. Hiszen van lakásom, van munkám, és szeretem is csinálni. Ha társaságra van szükségem, hát az is akad. Alkalmanként. Soha egy perccel se tovább, mint nekem arra szükségem van. Anyáék elszörnyednének, ha látnák, hogy élek a munkámon kívül. Így nem is fájdítom vele a szívüket. De a gyerek most nyilván eltereli rólam a figyelmet, és ez így van rendjén... Jó itt. Otthon sosem voltam igazán önálló. Mindig volt valaki aki helyettem is gondolkodott és irányította az életem. Legalábbis próbált segíteni. Be kell látnod, ez így, lassan harminc évesen folytathatatlan. Meg kell állnom egyedül a lábamon. Mindenféle tanács, és segítség nélkül. Jó itt... Akkor is, ha senkim nincs, senki nem segít a bajaim megoldanom, senki nem ápol, ha beteg vagyok, és nem vár senki, ha hazajövök. Arról nem is beszélve, ha a TVben new yorki közvetítés van, akkor vagy elkapcsolom, vagy pedig elsírom magam mint egy ócska csitri. Hogy ezt minek írom le Neked? Nem tudom. Csak, hogy tisztában légy vele: Hiányoztok. De tényleg... Hogy miért nem megyek akkor mégiscsak haza? Mert én már itt élek. És bűnös vagyok, Dean, annyira iszonytató módon bűnös, hogy azon semmiféle gyónás nem segít. Undorodom. Nincs keresnivalóm otthon. Amúgy most épp boldog vagyok. Egy hete ismerkedtem meg az épp aktuális fiúmmal. Paul a neve, és egy mocskos francia kisvárosból származik. De ő maga egészen oké. Kellékes a színházban. Igaz, néha nem értjük egymást, de hát nem is arra kellek neki. És tulajdonképpen ő sem nekem. Minek társalogjunk. Paul szörnyen buta. Hogy akkor miért írtam fentebb, hogy egyedül vagyok? Mert így van. Neked elmondom, de kérlek, anyáéknak ne mondd el, hogy Paul már a nagyon sokadik. Kb. havonta van egy ilyenem, de két hétnél tovább még egy sem tartott. Tudom, tudom, most szinte látom, ahogy elszörnyedsz a levél fölött, a fejedhez kapsz, és azt sziszeged, te jó Isten, hogy lett ez a gyerek ilyen. Ugye...? De most mit szépítsem? Ez így van. Tulajdonképpen, már nem is zavar. Egészen megszoktam. Szóval, Dean, ne aggódj értem, bár tudom, hogy úgysem bírod megállni.. És anyáék is... Olyan aljasnak érzem magam. Nem tudom, mit kéne tegyek. Észrevetted...? Folyton csak miattam van a baj. Jut eszembe, igazán szép a baba, és tényleg hasonlít az én kiskori fotóimra a képe. De nem tudom, ennek miért örültök annyira. Remélem, ez csak átmeneti. Mikorra ez a levél odaér, eldől - addigra már talán ülni is fog. Bocs, hogy ilyen sokára válaszolok, de hónapok óta ez az első ilyen estém, hogy nem dolgozok. Paul meg igen. Szegény srác. De most legalább nyugi van. És tudok írni neked. Épp ezért... Minek kérsz képet rólam? Táskás a szemem, hasogat a derekam, hullik a hajam és kínoz a reuma. Na jó csak vicceltem. Ha-ha. Képzeld, már nem vagyok Altar Mark. Csak Mark Barnes, a Dot World Színház énekes-táncos koreográfusa. Az emberek már csak elvétve ismernek fel az utcán. Talán csak megszoktak. Eleinte bepróbálkoztak ostoba pletykákkal, de nem voltam rá kíváncsi. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire ostobák az emberek. Minden mesét elhisznek, és ahelyett, hogy utána járnának, hogy mennyi a valóságtartalma, ész nélkül terjesztik a másik ember elé. Egyszerűen gyalázatos. Jaj, nem mintha lenne erkölcsi alapom bárkit is elítélni... Látod...? Még mindig hiányzik belőlem az alázat. Még a színpadon sem lenne keresnivalóm. Sajnálom, Dean. Annyira sajnálom. Olyan szívesen visszacsinálnék mindent. DE nem lehet. Ha tudnád, hányszor álmodom vissza azt a szörnyű utolsó koncertet. Jó lenne újra gyereknek lenni, és odabújni valakihez, ha rosszat álmodtál. Csak hát nem lehet. Felnőtt vagyok és férfi, és azért felnőtt, és azért férfi, hogy magam oldjam meg a problémáim. Elárulom, mikor idejöttem, megpróbáltam én egy lánnyal is. De nem sikerült.. Egy hétig bírtuk. Na jó, másfél. Pedig csak azért akartam, hogy normális ember lehessek. Olyan, mint a többi. De mondom, most már jó így. Hidd el, nem vagyok szomorú. Élek. Megvagyok. Minden szükségletem kielégíttetik, és semmiben nem szenvedek hiányt. Ne aggódjatok.
Ölel:
Öcséd,
Mark

London, 20.. 06.23

/2007. 11. 08/