Az éjszaka közepén

Keletkezés: Rent, és Angel.

Az éjszaka közepén

Collins az éjszaka közepén arra ébredt, hogy üres mellette az ágy.
Kábultan meredt maga elé, majd erőlködve felemelte a fejét, és körülnézett a sötétben, bár álmos volt, nagyon jól tudta, hogy mit keres.
Angelt.
Megszokta már az álmában is hozzásimuló kis test langyos melegét, megszokta a lélegzetét az arcán. Hiánya egyből feltűnt, és ez ébresztette fel.
Nem volt sehol..
- Angel…? – szólt maga elé bizonytalanul, álomtól kásás hangon. Felült az ágyban, és behunyt szemmel még egyszer megismételte. – Angel…!
Álmos volt, nagyon, rettenetesen. Előző nap késő estig volt az egyetemen, fizikailag és szellemileg is teljesen leamortizálódott. Nem is akart mást, mikor hazaért, csak aludni, aludni aludni… De aztán Angel is megérkezett, …és akkor az alvás elhalasztódott…
Elmosolyodott, mikor ez eszébe jutott, de aztán elkomolyodva vakarta a fejét, mert felötlött benne, milyen sápadt volt a fiú…
Csak nincs valami baja…?
Sóhajtva rúgta le magáról a takarót, lassan feltápászkodott. Ki sem tudta nyitni teljesen a szemét még, de tétován körülnézett.
A zuhanyzóból halvány fénysugár derengett ki, hát arrafelé vette az irányt. Annyira csak a céljára figyelt, hogy mikor Mark felmordult álmában, egész testében összerándult, úgy megijedt. Mikor felfogta, mi volt az, - ami eltelt egy kis időbe… - legyintett, és tovább ment.
- Angel…? – dörmögte álmosan – Angel, itt vagy…?
De elakadt a szava, mert halk neszt hallott, ami pont olyan volt, mint valami elfojtott hüppögés. Nyugtalanul húzta el a függönyt. A látványtól egyből kiröppent az álom a szeméből, és megsajdult a szíve.
A fiú a borotválkozótükörrel szemben hevert a mosdó szélére borulva.
Sírt.
Egész teste remegett, és hallatszott, hogy akadozva, nehezen szedi a levegőt, néha – néha fájdalmasan köhögött.
- Rosszul vagy…? – suttogta aggódva Collins, fel ne ébressze a többieket. De Angel, mintha meg se hallotta volna. Erre közelebb lépett, és óvatosan megsimogatta a fiú fejét.
A mozdulattal sikerült elérnie azt, amit szóval nem: Angel felnézett, furcsán zavaros volt a tekintete, és könnyáztatta arca. Olyan kétségbeesés, rémület és fájdalom sugárzott a tekintetéből, hogy a férfi úgy érezte: a szíve szakad meg.
- Mi a baj…? – térdelt le mellé, nagyon óvatosan megsimogatta az arcát – Rosszul vagy…? – ismételte meg a kérdést. A fiú megrázta a fejét, és lopva a zsebébe gyűrte a véres zsebkendőt, amivel a felköhögött vért törölte le a szájáról. Majd a tükörképére esett a pillantása, és ismét kitört belőle a fájdalmas zokogás. A férfi nem mert szólni, kérdőn nézett rá, miközben lassú mozdulatokkal simogatta Angel hátát, a ruhája a keze nyomán tapadt rá a nyirkos kis testre. Percek teltek el, míg a fiú annyira összeszedte magát, hogy meg tudott szólalni. - Ide nézz… - tartotta az öklét – Nézd.. A hajam…
Egy maroknyi hajcsomót tartott a kezében, saját finom, sötét hajából.
- Látod…? – sírta – Kihullik… Ki fog hullani az összes… És ez azt jelenti, hogy… Hogy én… Én nemsokára…
Collins döbbenten nézett rá, majd magához húzta a fiút és szorosan ölelte. Angelt megint elfogta a száraz köhögés, fájdalmasan, össze-összerándulva köhögött. Vércsöpp jelent meg a szája sarkában.
- Csss… - csitította – Ne, ne mondj ilyeneket, nyugodj meg… Nem lesz semmi baj… - elővett egy zsebkendőt, és megtörölte a fiú száját.
- Hát nem érted…? Ki fog hullani… Az egész… Nem emlékszel…? Mondták… És azt is, hogy utána… Én…
- Csssss…! – ringatni kezdte a fiút, gépiesen simogatta, nem akarta felfogni, elhinni, hogy most mi történik. – Ne sírj, drágám. Majd visszanő…! Hidd el.. Annyira szép vagy… És az is maradsz… Akármi történjen…
A fiú elcsendesedve hüppögött a férfi vállára hajtva a fejét.
- Csinálni kéne vele valamit. – szepegte. A férfi elgondolkodva túrt bele a sűrű, sötét hajba. Nem volt hosszú, csak sűrű, és dús, fényes, a gyertya fénye megcsúszott rajta, és glóriát vetített rá.
- Lejjebb kell vágni. – mondta halkan – egészen rövidre… - állánál fogva fölemelte a fiú arcát, hogy az övével egyvonalban legyen. Már nem sírt, csak egyetlen vékony vonal volt a szája. Collins biztatóan rámosolygott – Semmi baj. Tüsi hajad lesz… - cirógatta meg szeretettel az arcát. – Maradj itt. Hozom az ollót… Csókot lehelt a fiú szájára, majd kiment. Egy perc múlva visszajött, egy ollóval és egy pokróccal.
Szelíden ráterítette Angelre a pokrócot.- Meg ne fázz…
A fiú nem felelt, megsemmisülten meredt saját magára a tükörben. Collins felemelte az ollót, egy pillanatig habozott, majd nagy levegőt vett, és belevágott a dús, sötét hajba. Csattogott az olló, a földre tett papírdarabon csak gyűltek a selymes, puha fürtök, Angel szomorúan figyelte.
- Kész. – mondta csendesen Collins.
(folyt.köv.)

/2006/